2012. márc. 3.

Heltai Gáspár: Közbeszéd



A félelmes és kétséges emberi természet mindenha erről tart, hogy
meghal, a földbe temettetik és hogy azután teljességgel vége leszen:
ezért közbeszédbe is az emberek ezt szokták mondani:
Három dolog kényoz engemet,
Halnom kell, s nem tudom azt az időt;
Elmegyek, nem tudom a helyet,
Hogy vennék valamely jó kedvet?
E széles, vak és visszafordúlt világ ezt mondja ugyan; minekünk
ezokaért keresztyéneknek meg kell fordítanunk e vak és visszafordúlt
világnak verseit; mert ha ő ezt mondja, hogy bánkódik, miérthogy
halni kell, és nem tud hova menni, mi ez ellen így szerezzük a mi
verseinket:
Víg vagyok és nem szomorkodom,
Halnom kell ezt igen jól tudom;
De mivel tudom hova megyek,
Ezért vészek igen jó kedvet.

(Forrás: Az elmúlástól tettenérten 40. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót írta Z. Szabó László - Kozmosz Könyvek, Bp. 1983.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése