2012. jan. 23.

Berde Mária (1889-1949): Mezőség (1920)



Dombóceán fölött a szél sustorog
Az ében éji ágyból kelő tájra,
Kicseng a tanyák hajnaltrombitája:
Harsánykemény, vidor kakastorok.

Testét a föld fürdőbe most veti,
S míg fönt a csillagtábor mind lesápad,
A földi táj harmatcsillagba lábad -
Szél jő, s a földet megdidergeti.

Fű és virág esdőn keletre leng,
A felhő-függöny rendre meghasad:
Mögüle ifjú, bíbor nap kacag.

Megszánja rengő rétek sóhaját,
Lebontja forró, színarany haját,
S a föld törülközik, a föld meleng.

(Forrás: A végtelen mondat - Versek a szülőföldről 7. old. - Kriterion Könyvkiadó Bukarest 1977.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése