2011. dec. 9.

Túrmezei Erzsébet: Ádventi emlék



Ha már lehullt a hó,
s fekete földünket befödte,
hogy szállott gyermekálmok röpte
a fényes ég felé,
az égi trón elé...
De Téged nem talált meg.

Az égi gyermeket kereste,
akiről, ha leszáll az este,
csodálatos mesék borulnak
vágytól égő gyermekszívekre.
Az égi gyermeket kereste,
és nem talált rád, nem ismert meg...
Hiszen Te nem vagy többé gyermek.

Szétfoszlottak a régi álmok,
meghaltak a mesék.
A karácsonyfa lángjait
oltogatták hideg szelek...
Még mindig nem ismertelek.
Sok évbe telt, s ha Te nem jössz elém,
Megváltóm, Uram, Messiásom,
ma sem ismerlek én.

Hála neked, hogy megkerestél.
Ó, most már van karácsonyom,
s ádventi, nagy csodavárásom.
Megcsaltak mind a régi álmok,
de benned nincs csalatkozásom.
Benned mindenem megtalálom.
A valóság szebb, mint az álom.

Ady Endre: Békesség ünnepén



Békesség most tinéktek, emberek.
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák.
Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!...
Szép dolog ez!... Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán...
Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet...
Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna...
Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak - egymást szeretni
S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha...
Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.
Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
Ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.
Odakint szörnyű vaksötétben
Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl...
Odakint valami nagy titkot
Rejteget a sötét világ,
Jó lesz mormolni szaporábban
A szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg
S a terhesült föld ing, remeg,
A vajúdó kínnak gyümölcse
Nem lehet más, csak szörnyeteg...
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt
És rettentett a földgolyón,
Vad orkánban kitörni készül,
Világot törve, rombolón,
Évezredes tragédiának
Bosszuló vége fenyeget,
Vad-éhesen, vad harcra készen
Állnak iszonyú seregek...
A Messiást nem várják immár,
Nem kell többé a Messiás,
Hazug a megváltás meséje,
Szentségtelen a szentírás,
Hazug minden, amit az ember
Évezredekkel istenné tett,
Csak egy igazság - közös jussú
S egyenlő végű - ez az: élet...
Ám ne nézz ki az éjszakába,
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák,
Ne halljátok a föld-dübörgést,
Menjen tovább a szürke élet,
Közelg a földi végítélet...
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.

Füle Lajos: Ádvent ez is



Ádvent ez is: ismeretlenekért imádkozom.
Emberekért, kik velem egy kupéban
utaznak fázva,
kamaszokért, kik kurjongatva jönnek
szembe az úton,
a rendőrért, ki világító bottal
fáradtan hadonászik.
Bimbózó és hervadó nőkért,
magzatokért, félig levőkért,
voltakért és eljövendőkért.
Erősekért, erőtlenekért,
esendőkért, elesettekért,
nagyok alázatáért,
kicsik reménységéért,
betegek gyógyszeréért,
éhezők kenyeréért,
népek békességéért,
világunk öröméért,
mindenki egy s igaz karácsonyáért.
ÁMEN.

Ady Endre: A lelkem Kánaán-magvai



Majd elmúlnak ezek a remegések,
Lesz az Életnek cukros bora,
Majd zúgni fog kis templomban az ének,
Havas karácsony s Úr-vacsora
És rigmusos gyermekek jönnek.

S tán árka lesz ennek a vád-özönnek,
Győztesre szárad ázott szárnyam
S eljön, hogy majd csak azt kívánjam,
Ami beteljesedhetik
S hogy újból és fentujjongva akarjak.

Majd galambok lesznek a lomha varjak,
Finom nő-testek, remegősek
Várják vágyón, hogy lepleiktől
Szabadítsam meg őket
És nagyon sokan szeretnek ismét
S én sokakat fogok nagyon szeretni.

Szent szántásba akkor fogom majd vetni
Lelkem Kánaán-magvait,
Melyek ma még, jaj jaj, rohadnak.
Dicső leszek s örülni fogok
Mindennek és magamnak
S a földnek, melybe áldott, bő markom
Hitet, jövendőt, örömet hintett:

De ha nem így lesz, az is mindegy.

Ürögdi Ferenc: Minden advent




Minden advent kegyelem:
vétkem jóvátehetem.
Minden advent vigalom:
Isten Úr a viharon!
Minden advent érkezés:
átölel egy drága kéz!
Minden advent alkalom:
győzhetsz saját magadon!
Minden advent ítélet:
így kellene - s így élek!
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!

Túr mezei Erzsébet: Adventi ház



Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyermekszemek.

Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.

Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.

Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.

De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra minden egy napon
Krisztusra váró lélekablakom?

Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.

Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
Minden este nyíljék egy ablakod!

Kovásznai Kővér János: Karácsonyi óhaj (Toronto, 1988)



Ismét jön karácsony, - nap mint nap közeleg, -
belopja melegét, - tárd ki a szívedet:
Gondold el mit tehetsz, hogy mást is hevítsen
a JÓ, mivel Téged megáldott az Isten...

Gondold el: - Erdélyben s az Al-Duna táján
(sőt öt világrészen) a kegyetlen ármány
Heródese üldözi szadista szeszéllyel,
- Jézuskák, Máriák küzdenek a téllel -
menekül a székely...

Oláh is követi... Hiszen őt is bántja
hogy megsemmisül a faboronás háza.
Földgyalu nem kímél sok-sok ősi telket, -
amit dolgos szülők egykor építettek -
se gyümölcsös kertet, - se karácsonyfákat -,
mik a kunyhók körül mostanig őrt álltak...

A zsarnok szívtelen: - széttép sok családot,
hogy elszakítsa a hű szeretet-láncot.
S hogy kegyetlenségét kifelé kendőzze, -
ha majd a nemzetek őt vonják kérdőre -
papírt írat alá: ,,Mi önként távozunk,
nem kényszerít senki!'' (Holdkórosok vagyunk...?)

Ott hagyják a hazát, -- bujdosnak világgá -
hol az anyanyelvén szólhat magyar, - oláh,
mert rabszolga munkát vállalni a télre,
egy nemzet fiának sincsen a kedvére;
és a Duna-delta megmutatta nékünk:
,,félmillió hősi halott'' vérén épült!

És jön a karácsony, - a tél már közeleg, -
ki fogadja be az éhező sereget?
Hová meneküljön: - a másik koldushoz,
ki alamizsnáért maga is most futkos?

* * *
Megnyomorították Európa szívét...
Hallgassátok meg már Kossuth üzenetét:
,,Dunai államok DUNA SZÖVETSÉGE -
Igazság, Szeretet vézereljen végre -
Fogjatok össze mind: - Ne kerüljön vérbe!
Akarjátok mind a nemzetközi békét, s
egyesült erővel szerezzetek érvényt
a huszadik század Nagy Ítéletének:
,,Szabadságot, Békét Kárpátok közének
s mindenütt e világ koldus, rab népének!''

Ne kelljen szenvedjen sok menekült lélek,
anyák és gyermekek, aggastyánok, vének...
Kik százezer számra beteg, - tehetetlen, -
hamvadó reménnyel, - koldus lágerekben
vergődnek nap mint nap s fájón sóhajtoznak:
mikor örülhetnek egy meleg otthonnak,
boldog karácsonynak?...

Hisz' mind úgy születtünk kicsiny emberkéknek
s akkor örvendenénk karácsony esténknek
ha nem üldöznék a sok ártatlan népet
s jutna falat, fekhely s ruha minden népnek!

Gyúljon ki a világ Nagy Karácsonyfája s
minden emberfajta égő kicsi lángja
szórjon fényt Európának is szívébe, -
érezzük melegét: - megszületett végre
az igaz, - őszinte - emberséges béke,
Szegénynek, - gazdagnak közös örömére!...

Középkori ismeretlen szerző: Himnusz Krisztus születéséről



Kinyílt egy liliom
Tavaszi tájakon,
Öntözte fakadó
Folyókkal Libanon.
Hűvös szellők alatt
Kifejlett szabadon.

Eja, eja, eja!
Nyáj a legelőn
Falatozzon szökdelőn,
És kövesse mindenütt
Bárányt a liliom között.
A Bárányt, ki pásztornak állt,
Testét felöltvén mint subát,
Titkos kereszten áldozott,
Tárttorkú démont szétzuzott,
Tárttorkú démont szétzuzott,
S a bűnösöknek írt hozott.

Ágyasházába tért
Az érkező Jegyes,
Aki a kerubok
Röpte fölött repes,
S mindent elôre lát,
Amit titok fedez.

Eja, eja, eja!
Nyáj a legelőn
Falatozzon szökdelőn,
És kövesse mindenütt
Bárányt a liliom között.
A Bárányt, ki pásztornak állt,
Testét felöltvén mint subát,
Titkos kereszten áldozott,
Tárttorkú démont szétzuzott,
Tárttorkú démont szétzuzott,
S a bűnösöknek írt hozott.

A nemes borostyán
Immár felragyogott,
A kristály tengere
Sionból távozott.
A förtelmes kigyó
Már eltiportatott.

Eja, eja, eja!
Nyáj a legelőn
Falatozzon szökdelőn,
És kövesse mindenütt
Bárányt a liliom között.
A Bárányt, ki pásztornak állt,
Testét felöltvén mint subát,
Titkos kereszten áldozott,
Tárttorkú démont szétzuzott,
Tárttorkú démont szétzuzott,
S a bűnösöknek írt hozott.

(Ford.: Sík Sándor)

Baja Mihály: Karácsony



Te most is az vagy, áldott szent Karácsony,
Mi Betlehemben legelőször voltál:
Újjászülője a kerek világnak,
Hitünk napfénye, a szívünkben oltár.

Az angyaloknak ajkán a hozsánna
Ma is elhat a pásztorok füléhez,
s koldust, királyt vezet ma is a csillag
Az idvezítő jászol-bölcsőjéhez.

Te most is az vagy, csak mi változánk meg,
Csak nekünk ócska minden ami régi.
Nem hallgatunk az angyalok szavára,
Nem kell nekünk a csillag se, ha égi.

Mennek, mennek a pásztorok seregben,
de nem a Jézus jászol-bölcsőjéhez.
Mennek, mennek a bölcsek és királyok,
De nem az élet örök kútfejéhez.

Ó, szent karácsonyéj csillagvilága...
Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.
Az én lelkem csak téged vár, s tetőled
száz lidérc fény közt el nem tántorodna.

A gyermekhitnek hófehér palástját
Borítsd reám csak egy éjszakára,
És én megáldlak, síromig követlek
Ó, szent Karácsonyéj csillagvilága.

Lendvay Hedvig: Karácsonyi utazás



Szent Karácsony éjszakán,
Előáll az égi szán,
Arany talpa, gyémánt rúdja,
Jézus indul földi útra.

Földi útra, messze útra,
Csengős bárány húzza, húzza.
Ezüst csengőt meg-megrázza,
Apró léptét szaporázza.

Hegyre föl és völgybe le,
Száz kis angyal száll vele.
Angyal kocsis ült a bakra,
Ostorkáját pattogtatja...

Elől száll a fullajtárja,
Vígan zeng a trombitája.
Ahol járnak csillag lehull,
Minden ember földre borul.

Amerre lép csengős bárány,
Hidat ível szép szivárvány.
Minden házat sorba járnak,
Mindent tudnak, mindent
látnak,
Mindenkire rátalálnak.

Nem nézik az ajtó nyitját,
Jézus fáját beállítják.
És a végén minden ágnak
Meggyújtják a kis gyertyákat.

Tesznek alá sok játékot,
Jézus küldte ajándékot,
Puska, csákó, baba, labda,
Örül is ám aki kapja!

Gyertya lángja libben-lobban,
Száz gyerek láb táncra dobban,
Jézus küldte, angyal hozta,
Jaj de szép a karácsonyfa.

Harang hangja száll a mennyből,
Bari nyakán csengő csendül,
Szánkó rúdját az angyalkák
Visszafelé fordították.

Egyre halkabb egyre messzebb
Mennyországba megérkeztek,
Üres szánkót helyre tolják,
Csengős bárányt csutakolják.

Fáradt szárnyuk összehajtják,
Kicsi Jézust elringatják,
Álma édes, álma mély,
Szent karácsony éjjelén.

P. Jánossy Béla: Az ingecske



A kis fiam már gagyogat,
Kiáltoz, tör, tipeg, veszekszik,
Mosolyog s bámul nagyokat,
Ez vagy amaz ha tetszik.
Mindenben nagy kedvét leli,
Csak egy nem ízlik: fürdeni.
Van ilyenkor sűrű sikongás,
Hős rúgkapálás, könnyet-ontás,
A szája reszket, arca kékül,
Két májas-kar az ingécskébül
Míg nagynehezen kikerül,
Szóval a dolog sikerül.
Az anyja persze ezalatt,
Ami csak az eszéig ér,
Az égen, földön, föld alatt,
Mindent neki ígér.
Hintalovat, szép hámosat,
Székecskét, tulipánosat,
El az aranyház se marad,
S belé gyémántból madarat.
De csípős végű vesszőcskét is,
Amitől félhet, aki rossz,
Karácsonyfát, fehér pihét,
Mit a Jézuska hoz.
Egy ilyen fergeteg után
Beszélt hozzá az anyja egyszer.
Mind meg sem is értette tán,
De nézte anyját a kis ember.
Madonna képe a falon:
A kis Jézuska csupaszon
Ül a karján, s tekintetével
Az Istenanya béragyogja.
Kis fiamnak az anyja mondja:
,,- Hol a Jézuska ott a képen?
Tedd a kezecskéd össze szépen,
Úgy - s ints neki most csókot is.''
Cupog a száj, megvan az is.
,,- Kicsi Jézus, inget reája,
Lásd, nem varrhatott anyukája.
Fázik szegényke. És neked van,
Neked mindig jó meleged van.
Nézd a szegénykét, kicsi kincsem:
A Jézuskának inge sincsen''...
A kis fiam néz mereven
Hol az anyjára, hol a képre.
Szemén kigyúl az értelem,
S nyelve is oldódnék beszédre.
Kedveskés ümmögés jelzi,
Hogy mit hallott, megszívlelé,
Fogja kis ingét kis kezével
S nyújtja édes ügyetlenséggel
Szegény kis Jézuska felé...

Alföldi Géza: Krisztus lehajolt (Bp., 1937.)



Hulló hó fátylán át igézett a hold
Mosolya ezüst-sugár
s a kopottan is sudár
jegenyékre szerelmesen hajolt.

A havas réten egy árva nyúl mosdott.
Nem figyelt, észre sem vett.
S míg a nyár éneke lett,
messziről egy öreg harang bongott.

Babonás, különös téléjszaka volt.
Álltam egy kereszt tövén,
s fázós, topogós fölém
kitárt karjával Krisztus lehajolt.

Négyesy Irén: Karácsony



Karácsony,
bizony -, hogy kellenél!
Gyertyafényes malasztok,
fehér kalácskenyér
mit Nagymamám dagasztott,
halk lámpa öble,
szaloncukor édessége,
aranydió gömbje,
az esti béke - a lelki béke.
Elgurult minden a múltba,
nem a jövőbe
s aminek értelme volt régen
annak ma nincs értéke.
A materiális valóság
ronda ökle
dörömböl a fülekbe.
Oda a jó,
a szép, a színes illúzió!
Az Élet beteg lett,
jónak hívják a Rosszat
s a Jóság nem kell senkinek.
Szaladgálunk,
mint megzavart hangyaboly
nyáron
egy süllyedő világon.
Az Igazság kidülledt szemekkel
fetreng a porba',
fojtogatja az Önkény.
Hol van a Jóság meleg
misztériuma?
A lelki szépség elveszett,
helyette halálos örvény
kevereg.
A Csoda - oda van! Oda.
A holnap zsebe
bombával tele.
Amit oly régen
a Sorstól
vártam, reméltem:
nem jött mint Érdem.
Ferde szemszögével
oly idegen nékem.

De valahol fenn
dereng már a Csillag,
közeleg a Jászol -
sok új jövendő Karácsony ontja
fényeit arcomba,
felemelem fejem
s mielőtt elragad
Korom pocsolyája,
az Égi Kegyelem világot
mozgató cérnaszála
felránt a Magasba,
a Lét ölén szunnyadó
fényességes új Karácsonyokba!

Lendvai István: Könyörgés Betlehembe



Én Jézusom, fehérruhás kis Jézusom,
Te minden gyermeké vagy, én tudom,
s a Te boldogságos éjszakádon
öröm daloljon e kerek világon,
de légy ma részrehajló, légy egy kicsinyt
pártoskodó is - az égi csinyt
Atyád majd megbocsátja Teneked -
szeresd legjobban a magyar gyereket.

Ládd, Jézusom, oly gyermek e nép!
Az apja is mind, dalolva lép
eke nyomába vagy éji sírba,
s tékozlóan, sebgyötörten, sírva
oly tiszta, oly bolond és fehér,
bánata bizony szebb angyalt megér,
szebb angyalt, ezüstebb csengetyűt
s képeskönyvbe is aranyabb betűt.

Ládd, Jézusom, oly árva e nép!
S a gyereke a legszomorúbb kép:
aludni kellene habos párnán,
s taszigálják föld vásárján,
kék szeme démont, pokolt tanul,
s oly űzött, mint a hóban a nyúl,
ő a te szegény kis komolyod, -
néki add a legszebb mosolyod.

Én Jézusom, betlehemi kis Jézusom,
rá sokat gondolj a fehér úton, -
vigyél néki szabad mezőket,
magyar dalokkal zengedezőket,
szabad Kárpátot, székely falut,
meleg szobát, szentképes falút,
szelíd királyt, aki jóban van veled,
s álmot is, mely hosszasan feled.

Én Jézusom, fehérruhás kis Jézusom,
minden gyermeké vagy, én tudom,
de néki alig fénylett karácsony, -
engedd, egyet ô is lásson!
A más gyereke oly játszva fut,
s néki oly hosszú még az út,
alig élt s már annyit temetett, -
szeresd legjobban a magyar gyereket!

Ady Endre: Virágos karácsonyi ének



Óhajtozom el a Magasságba,
Nagy a csúfság idelenn,
De van Karácsony, Karácsony,
Istenem, én Istenem
S ember-vágy küldte Krisztusunkat.

Két gerlicét vagy galamb-fiókát,
Két szívet adnék oda,
Hogyha megint vissza-jönne
A Léleknek mosolya
S szeretettel járnánk jászolhoz.

Krisztus kivánata, Megtartóé,
Lázong át a szívemen,
Mert Karácsony lesz, Karácsony,
Istenem, én Istenem,
Valaha be szebbeket tudtál.

Óhajtozom el a Magasságba
Gyermekségemben kötött
Minden szűzséges jussommal,
Mert az emberek között
Nem így igértetett, hogy éljek.

Követelem a bódító álmot,
Karácsonyt, Krisztus-javat,
Amivel csak hitegettek,
Amit csak hinni szabad,
Csúfság helyett a Magasságot.

Lábainknak eligazitását
Kérem én szerelmesen,
Karácsony jöjjön, Karácsony
És száz jézusi seben
Nyiladozzék ékes bokréta.

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének




Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran
1883
Csúf karácsonyában.)

Ady Endre: Kató a misén


Pompás, fehér Karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.

Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve,
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.

Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
'Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek,

Az a gyermek, ott Betlehemben.'
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a betlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.

Ady Endre: Egy jövendő karácsony



Jön a Karácsony fehéren
S én hozzám is jön talán majd
Valaki a régiekből.

Csöndesen lép a szobámba
S én köszöntöm: ,,Béke, béke.''
A küszöbön sápadt orvos.

És szorongva szól a vendég:
,,Ma Karácsony van, Karácsony,
Emlékszel a régiekre?''

És bámulva és vidáman
És kacagva mondom én majd:
,,Ma Karácsony van, Karácsony.''

És szorongva szól a vendég:
,,Valami tán fáj a múltból?''
Megmozdul a sápadt orvos.

És bámulva és vidáman
És kacagva mondom én majd:
,,Hiszen én még sohse éltem.''

És hörögve mondom én majd:
,,Ki a szobámból, pogányok.''
Döng az ajtóm és bezárul.

És hörögve mondom én majd:
,,Hiszen én meg se születtem.
Karácsony van, száll az angyal.''

És a nagy, szomorú házban
Zsoltárokat énekelve
Hajnalig várom az angyalt.

Ady Endre: A téli Magyarország



Magyar síkon nagy iramban át
Ha nyargal a gőzös velem
Havas, nagy téli éjjelen,
Alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,
Fölötte álom-éneket
Dúdolnak a hideg szelek.
Vajjon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?
Én most karácsonyra megyek,
Régi, vén, falusi gyerek.
De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,
Úgy érzem, halottak vagyunk
És álom nélkül álmodunk,
Én s a magyar tanyák.

Panajóthné László Márta: Karácsonyvárás



Durván becsapott sötét kapun kívül
szegény koldusként, árván didereg -
s míg utána a szidalom kiált,
a fagyos úton tovább lépeget...

Halkan kopog a szomszéd ajtaján,
,,számodra nincs hely, eridj csak odább''
szól bévülről egy fásult, tompa hang,
bánatos arccal ballag hát tovább...

Csillagszeméből könnye is kicsordul,
ajkán már régen elhalt a mosoly.
Hiába kopog, hiába is kérlel, --
zokogva egyre tovább bandukol...

Ne búsulj, ne zokogj, drága kicsi Jézus
a szívtelenség rideg közönyén.
Tekints azokra, kik szívrepesve várnak
születésnapod áldott ünnepén --

és akik titokban, az éjt átvirrasztván
remegve várják érkezésedet...
Ne lássa, ne hallja, meg ne tudja senki,
de Téged mégis felköszöntenek.

Egy helyett tízen, százan marasztalnánk,
térj be hát hozzánk, úgy várunk Reád. --
Mosolyogj újra s hozzad el minékünk
szeretetednek szent karácsonyát.

Feledd el a rosszat, kis szíved ne fájjon
látod, mennyien vigasztalgatunk?
Elibéd járulván, dédelgetve kérünk:
ne sírj hát, édes kicsi Jézusunk.

Kertész László: A Kisdeddé vált Ige (1977.)


Megannyi harsogó száj
most csituljon mindenütt!
Hó is úgy szálljon földre,
a csendre fény szór derűt.

Subás pásztorok jönnek,
kucsmájuk égtől párás.
Mérföldlépő csizmában,
köszöntenek a Földnek.

- Adjon Isten, emberek!
- Fogadj Isten, pásztorok!
Szülessen akkora hit,
mozduljanak a hegyek!

Mert Kisjézus itt közeleg,
jászolkája csupa fény,
kicsi istálló fölött
látni a csillagjelet.

Megérzi még a vak is
bús szemén a ragyogást.
A süket is meghallja,
mert a béke nem hamis.

A Kisdeddé vált Ige
nem hiú pompával jön.
Mégis de hatalmas, szép
az Isten áldott szíve!

Dobogjon hát minden szív,
jön az imádságos éj...!
Aki bűnös vagy, te se félj,
bánatod elébe vidd!

Mert mindenki jó lehet,
aki látja a jelet,
- Aki hinni akar, hisz,
s láthatja a Kisdedet!

Alföldi Géza: Ha nálunk született volna... (1948. december 24.)



Népszámlálás volt Betlehemben, -
így szól a Karácsony története, -
s akkor született meg egy istállóban
az Úr egy Fia, - Mária Gyermeke...

Nem volt, ki szállást adjon nékik.
Barmok lehelték rá a meleget.
Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója,
Meséli a monda... Mert ott született!

De Cegléden, vagy Kecskeméten,
a Hortobágyon ha született volna,
az első Karácsony igaz történetéről
így szólna ma a bibliai monda:

... Rozál épp az udvart seperte.
János meg a jószágnak almozott.
A kis Péterke az öreg kandúrral játszott.
A Puli, az meg hátul kalandozott.

Akkor ért a ház elé József.
Jó tejszagot lehelt a méla csönd.
Mária, fáradtan, alig vonszolta magát
S a kerítésen át József beköszönt.

Rozál fogadta hangos szóval:
- Mi szél sodorta erre kendteket? -
- Törvénybe mennénk. De beteg lett az asszony
s pihenni kéne, mert - ránk esteledett.

Kerestünk födélt a korcsmában.
De szállást a bérlője nem adott.
Hej pedig az asszony az utolsóban van már,
de hiába - nincs pénz, mert szegény vagyok...

Már istálló is elég lenne,
Csak tető legyen már fejünk felett... -
Rozál a seprűjét a falnak támasztotta,
Bodri a kiskapuig settenkedett.

- Takarodsz vissza, beste lelke!
Kerüljenek csak kietek bentébb!
Talán egy ágy, az csak akad majd még a háznál.
Hogy elfáradt, szegény!... Eszem a lelkét!...-

Szélesre tárta a kiskaput.
Mária arca, mint viasz: sápadt.
- Ne ugass már, Bodri!... Hát nem látod, hogy vendég?!
Eredj csak, Péterke s szólj az apádnak!

Jöjjön csak, lelkem, segítek én...
Támaszkodjék rám!... Óvatost lépjen!...
Úgy-úgy, lelkem!... Kend meg csukja be csak a kaput,
de siessen, oszt maga is segéljen!...--

János is sebten előkerült.
Kemény keze még a villát fogta.
- Utasok... Nincsen szállásuk... S beteg az asszony...
Behívtam őket...- Mért ne tettek volna?

- Az asszonynak vess tiszta ágyat!
Az ember meg a lócán elalhat.
És valami enni is akad tán a háznál...
Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak!...--

A Bodri is odasündörgött.
Péter a butykossal máris kocog.
S ameddig az asszony megvetette az ágyat,
János kolbászt s egy köcsög tejet hozott.

Máriát már a fájdalom rázta.
A párnák között csöndesen feküdt.
S amíg az asszony terít, megnyugodva látja,
Hogy János a szobába épen befűt.

A kemencében lángolt a tűz.
Rozál az ágynál csendesen állt ott
És lelkükre a tiszta ágy friss párna-szaga,
Mint békesség, csendesen leszállott...

Kint az égen holdfény ragyogott.
Házra, tájra ezüstszín-port hintett.
S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában,
ím, megszületett a régenvárt Kisded...

A szomszédságból akadt bölcső...
Nagy Andráséktól csipkés kis paplan.
S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában,
a kis teknő körül szép kör-alakban...

Jaj de szép... s fiú!... Nézd csak, apjuk!...
Ujjongott Rozál, míg óva mosta...

És ígyen született meg az Isten Gyermek...
... Már... hogyha nálunk születhetett volna!...

Fáy Ferenc: Betlehem



A csillag régen nem ragyog,
- megkopnak mind a csillagok.

Csak vér van, könny és vad hadak
s riadt, lapító házfalak.

A három király, számsorok
- osztás, szorzás - közt hánytorog;

s lázas álmokkal méri le:
megérte-e? Megéri-e?

A pásztorok meg, nagy subák
alatt álmodnak új csodát:

több esőt, gazdagabb napot
s a báránykákért kamatot.

És sár van, csönd s a csönd alatt:
véres virágok alszanak.

Ányos Pál: Három királyok napján (1778.)



- Kiss Boldizsár tiszteletére -

Egek, mit szemlélek napkelet tájáról?
Három koronás fő költözik honnyáról;
Siet Sidóország anyavárosában,
Mondanád sas repül kőszál nyilásában,
Sok tevék követik megterhelt hátokkal,
Izzadnak, fehéről szájuk tajtékokkal.
Vallyon mit jelentnek e gyors jövevények?
Talám a városhoz van menni törvények?
De tovább mit látok az égnek kékségén?
Egy ragyogó csillag ballag kerekségén.
Sugarát intézi a koronás fôkre,
Mint a felkelő nap bércekek s erdőkre.
Ez már a természet rendét fellyül mulja,
S az álló csillagok törvényét feldúlja.
Vagy csak kaprozása a megcsalt szemfénynek?
Ó természet, ezek benned mért történnek?
Nem! - igaz látás ez, értem már rejtekét,
Illik, hogy kihágja természet mértékjét.
Amint Betlehemből jobb felé utaznak,
Egy istálló födő fái akadoznak.
Födetlen tetejét hófúvás takarja,
Rongyos oldalait éjszaki szél marja.
Ott fekszik emberi nemünk megváltója,
Kinek olly sok század vala sohajtója.
A jászolban reszket egy szénanyalábban,
Nem pedig kárpitos kevély palotában!
Szüz annya Józseffel állnak körülette,
Üzi a hideget barmok lehelete.
Talám ezt idézi e három jövevény?
Kinek kalauzza az a szokatlan fény?
Ugy van, béléptek már, bókulva imádgyák,
Olly nagy kegyelmekért az egeket áldgyák!
Tisztelik királi ajándékjaikkal,
Illetvén kis kezét édes csókjaikkal!
Örülj mármost ember illyen változáson,
S térdet, fejet hajtsál e csudalátáson!
Kiss Boldizsár, te is jelentsd örömedet,
Ki egy szent királnak köszönöd nevedet.
De, hogy hosszas légyen buzgó vigasságod,
Élj, s azután égben légyen boldogságod!

Borsiczky Imre: Karácsony - újév



Eljön a karácsony és a sok szép lapok,
Miket bizony több világrészből kapok,
S a könyv-ajándék, mit a hazai jóság
Küld: egytől-egyig megfogható valóság.

Majd az új esztendő is gyorsan beköszönt,
- Kapunk jókívánságot, akár egy özönt -
Imánkban hisszük: az Isten halhatatlan,
És a jövő, ... a holnap ... megfoghatatlan!

Kasza-Marton Lajos: Karácsony küszöbén



Hó szitál és Karácsony jön.
Az utcán hömpölyög a nép özön
és szinte árad, kicsattan a
mosoly, a vágy és csupa öröm
minden mozdulat, minden szó,
hisz Karácsony jön és hull a hó!
-- A lábak mellől égre tör
a gyermek szájt idéző hahó.

Az utcákon szellő játszik,
-- a hópelyheken látszik
megdőlve fut a házak között el
és így cicázik, így hintázik
sok kicsi hópehely.
Most hirtelen,
ezen a szép téli reggelen
harangja érkezik hozzám,
kissé mély-lágyan és csendesen.

És újra eszembe jutsz. -- Halk, hang,
hallom a hangod, itt lappang
körülöttem és mindég visszatér,
egyre szebben, csengő haranghangban,
télben, fehérhavas reggelen
s oly arányos most, közel Karácsonyhoz;
a hang, a hó s végtelen...

Kacsó Sándor: Advent a lágerben (Tirgu Jiu, 1944. december 10. - román internálótáborban)



Ó, gyere be, kicsi Jézus,
Ó, gyere be, béke,
Hajszolt lelkem hajlékába,
Fáradt lábam, hajlott hátam
Bús Betlehemébe.

Nagyon rossz a világ most itt.
Zárva ajtó, ablak,
Mindhiába kopogtatnál,
Előkelőbb lakásokban
Aligha fogadnak.

Nem is nagyon hiszem, hogy jobb
Szállásod akadna,
Mint ez az én fáradt testem
Karácsonyi békét váró
Rozzant istállója.

Igaz, itt az idegenben
Elhagyatott, árva,
Kóbor kutyák vonítnak rá,
S hosszú puskák, szöges drótok
Állnak ajtajába.

Igaz, búval vert födelét
Komisz szél cibálja,
S nincsen semmi, semmi fény már
Hideg éjbe vakon néző
Két kis ablakába.

De az alázat szalmáját
Hintettem le a földre,
S meleg párát lehel majd Rád
Türelmességem szamara,
Jámborságom ökre.

Gyere bé hát, kicsi Jézus,
Karácsonyi béke!
Rozzant testem kis ablakán
Hadd tekintsen ki az öröm
Meleg lámpafénye.

Karácsonyi himnusz


Nemzetekre fény hasadt,
Kik halálos árny alatt
Sötétségben ültenek.
Vigadozz szegény világ,
Mert a Szűz ma Kisfiát
Számotokra szülte meg.

Ím, hogy bűnöst fölsegítsen,
Vállaljon az Ember-Isten
Emberségünk nyomorát.
Ki nem örvend, ki nem ujjong,
S nem csodálja ezt az újdon
Új kegyelmet és csodát?

Mi volna édesebb,
Mi van mélységesebb,
Mint ez a nagy Titok?
Légy hát háládatos,
Mert oly csodálatos,
Amit az Úr adott.

Föl nem fejti kényes elme,
Amit itt az Úr kegyelme
Kötött nekünk, a bogot.
Megáll eszem a hogyannál,
Ám tudom: több Isten annál,
Miz eszemmel fölfogok.

Ó fölséges
Isteni gondolat!
Minden véges
Emberit meghalad.
Rügy az Áron
Nyeste száron:
Szűz kelyhen fiú fakad.

Épségében
Nem érte bántalom,
Szépségében
Marad a szűz szirom,
Foganásban,
Fakadásban,
Fehér, mint a liliom.

Mária, tenger csillagfénye,
Hajótöröttek reménye
Isten után egymagad,
Nézz le hozzánk, kérünk téged,
Nézd az álnok ellenséget,
Mely dühével ránk szakad.

Te adsz erőt, te töröd meg
Kevélységét az ördögnek
Fiad által, jó Anya.
Meg ne rontson, megoltalmazz,
Ama kurta, borzadalmas
Utolsó szentencia.

(Ford.: Sík Sándor)

Sík Sándor: Regös ének



Haj regö rejtem,
azt is megengedte
az a nagy Úristen.

Haj regö rejtem.
Régi szívem keltem,
Régi regém regölöm.
Ajkam amik hatják:
Búk néma lakatját,
Dallal én ma megtöröm.
Fájás ma ne fájjon,
Szívemre ma szálljon
Muzsikáló szent öröm.

Megjöttem, megjöttem,
Dalba öltözötten
Lám e csuda-estelen.
Régi szavam hallom,
Régi dalom dallom,
Régi magam meglelem.
Szent karácsony-esten
Az a nagy Úristen
Ezt mívelte énvelem.

Hej regö rejtem.
Zúgtanak elejbem
Nagy zimánkós záporok.
Haj messze sok ország
Furcsa szerit-sorját,
Kiket vernek viharok,
Sok emberek útját
Érték, kitanulták
Énekmondó jámborok.

Sokat ott értének
Regösök szegények
Havas hegyek zugain.
Balgatagok búját
Fogas szelek fújják
Körmös télben odakinn.
De mostan szívünknek
Gyertyagyújtó ünnep
Fényes szép csillaga int.

Haj regö rejtem.
Régi-magam leltem
Új-magamnak fenekén.
Régi tüzek titkát
Új dalok felitták
Lelkem síró rejtekén.
Mondok azért mostan:
Újnak amit hoztam
Öreg mondást nektek én.

Kicsi Krisztuskának
Szép Szűz Máriának
Mostan igen örülünk.
Minden feleinknek,
Mind elleneinknek
Bô sok áldást regölünk.
Míg a világ világ,
Gondod legyen miránk,
Uram Isten, légy velünk!